2010. augusztus 19., csütörtök

No, ebből valószínű, hogy nem lesz neszeszer

.
Ez a hét úgy látszik csak tűzésből áll. Az asztalon várakozik a kék takaró, és a blogtalálkozóra pluszban is szeretnénk nesziket vinni.

Egy jókora darabot már megtűztem, az elég lesz a két neszeszerre, de arra gondoltunk, hogy viszünk még pár darabot magunkkal. (így legalább van indokom, hogy tűzögessek)

Ma hajnalban nagy lendülettel neki is álltam, gondoltam hagyom szabadjára a fantáziám. Sikerült!

Egy igazi "csúszós-nyúladós" anyagot választottam, gondolván, hogy bebizonyítom, hogy ezen a legszebb a tűzés. A bizonyítási kísérlet, az szerintem sikerült. A tűzéssel sincs talán semmi baj, de olyan aprólékos mintát gondoltam ki, hogy ..........szóval nem volt erőm tovább varrni.


Így indult:



Így folytatódott:



A szemeim  már kezdtek fellázadni :-(



És ekkora lett, mert itt már sok órányi munka után  csorgó könnyekkel  feladtam!

 Még apró javítgatások vannak rajta, a szélét is javítani kell, hogy szabható legyen, de nem most!

Az egész kb 15 x 10 cm-es, így mire ki lenne szabva csak egy aprócska valami  lenne belőle, amin nem is érvényesülne a minta. Tehát valószínű, hogy ez marad itthon, majd egyszer talán ebből lesz a "kék füzetem" borítója.




5 megjegyzés:

  1. Ez NAGYON szép! Hány évi gyakorlás kell ehhoz, hogy ilyen szépet lehessen tűzni?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a dicséreteket!
    Elsősorban megszállottság és az ebből fakadó rengeteg gyakorlás, no meg a ráhangolódás kell hozzá. De én imádok tűzni!!!

    VálaszTörlés