2011. április 18., hétfő

Dupla kéder

.
Miért nem elég az egy? Mert lehet kettő is :-))

Nincs már teendő, mint két zsinórt közrefogni a félbehajtott anyag közé. A problémát nem is ez okozza, hanem az, hogy mekkora is legyen az a félbehajtott anyag? Persze sok okosságot tanultunk az iskolában, ki is tudnánk  számolni.

  Mivel a két zsinór egymás mellett fekszik, így a számolás kicsit problémásan ment volna, ráadásul macerás lett volna a zsinór átmérőjét megmérni, ezért ennél sokkal kézenfekvőbbnek láttam gyakorlatiasan kideríteni, hogy mennyi is az az annyi.

Először egy darabon bevarrtam a két zsinórt, majd ki is bontottam.



A két bontott varrat közti távolságot megmértem


A két varrat közti távolság + a két varrásráhagyás adja a kéder behúzásához szükséges anyag szélességét. A fenti esetben 2 cm + 1,5 cm = 3, 5 cm. De mivel foszlós anyagból dolgozom, így nagyvonalúan 4 cm-t vágtam.

A már bemutatott módon rögzítettem a két zsinórt.





Majd az anyagok közé varrtam.




Ezután a kezemmel, eszközzel ügyesen egymás mellé illesztettem a zsinórokat. (mert ugye a bevarrás után egymás tetején helyezkednek el, nekem pedig az a célom, hogy egymás mellett feküdjenek az anyagon)





Ehhez az igazi ez a talp lenne:  Ez a kéderező talp olyan kialakítású, hogy alul két zsinórhely van.


De nekem sajnos ilyenem nincs, lehet, hogy már nem is lesz, így avval kellett megoldanom, amim van :-((
A sima egy zsinórhelyes kédertalpammal varrtam be. Kétszer mentem végig a két zsinór között, mert azt szerettem volna, ha szépen elkülönül a két zsinór.






Íme a végeredmény:





Nekem tetszik! Nagyon dekoratív dolgokat lehet vele alkotni.


3 megjegyzés:

  1. Mondtam már, hogy imádom a kísérletezéseidet ?:o)))

    VálaszTörlés
  2. már tegnap is akartam írni, de nem engedett...:( nem minden kédertalpon 2 vájat van? enyémen legalábbis annyi van... És igen, én is bírom az ilyen talpleírásokat, kísérletezéseket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Szila! Nem, nem mindegyiken van dupla vájat! Nekem ez van: http://csokifolt.blogspot.com/2011/04/van-aki-uj-cipore-en-uj-talpakra.html
    Ez egy vájatú, de van belőle dupla is, az amelyiknek a képét most tettem fel. (csak ez sajnos nem az én birtokomban van :-( )

    Annamari, Szila! Én is imádok kísérletezni, dupla öröm, hogy más is élvezi :-))
    Ági

    VálaszTörlés