2012. május 13., vasárnap

A másik oldalon :-)

.
Tudom, nagyon keveset írtunk mostanában. De mentségünk lenne bőven, most nem is írom.
A legfőbb elfoglaltságunk természetesen foltos eredetű volt :-))

Mint "élsóbálozók"  Kecskeméten, majd tegnap Keszthelyen is beálltunk a "másik oldalra".Eddig mi is csak érdeklődők, nézegelődők és vásárlók voltunk egy-egy rendezvényen, most pedig  fordult a kocka.  Felszerelkeztünk a sablonokkal, varrógéppel, ötletekkel és ..........hatalmas pakkokkal, majd igyekeztünk mindent megmutatni, bemutatni, elmagyarázni.  Igyekeztünk kicsit "másképp" árulni a sablonokat. Míg Marcsi a "boltot" vitte, addig  én varrtam és szabtam és próbáltam mindent megmutatni, hogy mit is lehet még..... kedvet adni egy-egy új technikához, újabb lehetőségeket adni, hogy hogyan is lehet megvalósítani  valamit a megszokott módszereken  kívül. A legfőbb célunk azonban az volt, hogy bebizonyítsuk azt, hogy a sablonokat "foltvarró szemmel" tervezzük, a könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb megoldások gyorsítják és precízebbé tehetik a foltosok munkáját.

A "standunk" Kecskeméten:




itt debütált először a házi készítésű tervezőfalunk is. Köszönet Marcsi férjének, szerintem remek munkát végzett!! :-)) (ráadásul szinte beleszabta az autó csomagtartójába)



És Keszhtely:


Az igazat megvallva másnap éreztük csak, hogy nagyon elfáradtunk, de közben nagyon jól éreztük magunkat. Köszönhető ez a rendezvények szervezőinek, akik a legutolsó részletekig fantasztikusan felkészülten várták foltvarró társaikat és bennünket is. Kecskeméten is és Keszthelyen is a szervező csoport hihetetlen munkát végzett!!!! Ezt eddig  - még csak vendégként vettem rész ilyen rendezvényen - sosem vettem észre bevallom, de most rá kellett ébrednem, hogy a szervezésben résztvevő lányok rengeteg időt és munkát szántak a tökéletes lebonyolításra, a részletekre. A családjuktól és a szabadidejükből lopták el az időt foltvarró társaikért, a jó hangulatért, a színvonalas rendezvényért, mondhatjuk a foltvarrásárt. Az egész rendezvény alatt lesték, hogy kinek mire van szüksége, fáradhatatlanul munkálkodtak ügyeltek még a  legapróbb részletekre is.

 Köszönjük a munkájukat!!!!

Ági, Marcsi

A kecskeméti képek Elizanko fotói


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése