2012. július 10., kedd

Teljes szabadság, azaz még mindig a nyaralásról

.
A mi táborunk egyik alapelve, hogy csak azt varrjuk, amihez kedvünk van. Ez az egyik oka, hogy nem mindenki varrt meg mindent. A másik ok pedig az, hogy kedvünk szerint szötymörgünk el egy-egy darabbal. Persze az elkészült darabok mindig kedvet és ötletet adnak a renitenskedőknek. De ez így van rendjén :-)) 
Így esett meg az a dolog, hogy applikált Disa terítőkből is készültek, készülgettek. A végeredmény azonban nagyon mutatós volt.




 Aztán készültek táskák is egyedileg:




Meg utazótáskák is. Most tűnik csak fel, hogy mennyire belefeledkeztünk a varrásba, hiszen alig készültek képek. Nem volt rá időnk, hogy fényképezzünk :-)


Márti egy különleges technikát tanított, amelyből akár takaró is készülhetne, de most csak párnának valók születtek.

 Na és AnnaKa darabunk sem volt, de azért egy norvég tervező mintáját sikerült elkészítenünk. A kakasos tányéralátét már évek óta tervben volt, most fejenként 2-2 db is elkészült.


Még van egy kevés mutogatni valónk, így még egy tábori élménybeszámoló hátravan. Így aztán.......

Folyt. köv...

6 megjegyzés:

  1. Hú, ez a Márti féle technika nagyon tetszik. Valami közelebbit lehetne róla tudni?
    Szuper dolgokat készitettetek. A kakasos alátét szuper.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Márti-féle technikát így leírni elég nehéz lenne, de kb az a lényeg, hogy meghatározott méretű téglalapokat kell szabni, majd azokat összevarrni úgy, hogy a közbensőket hajtogatni kell. A hajtogatottakat aztán katedrál-ablak technikával visszahajtani és rögzíteni kézzel vagy géppel.

      Törlés
  2. Minden nagyon klassz, de nekem az a tulipános anyag tetszik, de nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tulipános anyagnak története van :-)) Államvizsga után ahogy kijöttem a teremből feszütség-levezetőként elmentem egy turkálóba.(úgy ahogy voltam fekete kosztümben és tűsarkúban) Ott leltem erre az angol drapériára. Én is imádom :-)) Már több éve varrogatok belőle. Volt egy párja is nagyon hasonló mintával.

      Törlés
  3. Gyönyörűséges dolgokat készítettetek! A kakasos alátét a kedvencem! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már évek óta meg akartam varrni, végre sor került rá, de nekünk is nagyon tetszik. A vicc az, hogy ráadásul nem is olyan komplikált, nem is értem, hogy miért halogattuk ilyen sokáig.

      Törlés